Hú, de nagyon régen nem írtam már.... talán egy éve... érdemi változás lényegében nem történt. Jó és rossz periódusok váltották egymást... 2012. augusztusában volt egy olyan időszaka Ádinak, amikor mindig az apukája után akart menni. Mert ő ugyebár dolgozik... és nem igazán nézték jó szemmel, hogy mindennap beállítottunk a munkahelyére. Így hát megpróbáltam visszatartani, mással lekötni. Mondanom se kell, kevés sikerrel. Mert az apa mégiscsak apa. És akkor jött a rugdosás, a mérhetetlen düh... harapások. Végső elkeseredésemben még a doktornénit is felkerestem. Aztán megegyeztünk, várunk hátha ezt is elfelejti, mint ahogy sok rossz szokását. Eltelt 1 hónap.... Ádus lassan megnyugodott. Dührohamok még vannak, lesznek is, ha valami nem úgy történik ahogy ő akarja. Ez ellen nem tudok mit tenni. Most olyan periódusunkat éljük, hogy anya, anya, anya..... most én vagyok neki az isten(nő). Az apja meg menjen dolgozni.... mondja Ádi....Szegény apának persze rosszul esik, de vigasztaltam, ez az