Napsugarak és felhőcskék

Egyre nehezebben viselem az ünnepeket. Nem vagyok vallásos , én csak a sorsban és a megérzésekben hiszek.  Mostanában egyre jobban érzem, hogy fáradok. Süllyedek. Nem találom azt az egyensúlyt, ami helyretenne mindent. Folyamatos agyalok, hogy én gondolkodok, én csinálok valamit rosszul? Hova tűnt a mindig pozítiv Móni? Félreértés ne legyen, nem történt semmi olyasmi szűkebb körömben, ami mindezen sötét gondolatokat okozná. Csak a szokásos. Családi traumák. Ádi napjai sem jók, félő hogy most odavissza pingpongoznak a hangulatingadozásaink. Apró kis problémák, amiket egyedül kell megoldanom. Lacus sincs jó passzban, mostanában nem igazán számíthatok rá. Neki most Ádi az első, mi Dorkával másodrangúak lettünk. Mondhatnánk hogy ez féltékenység, de nem az. Csak hát nők vagyunk. Nekünk is kell a pátyolgatás, a megértés. És hát Ádusnak se nézhetünk el mindent. Most épp egy nappal húsvét előtt megette az ételérzékeny bölcsisem húsvéti csomagját. Pánikba estem. Aki ismer, tudja, hogy mindenkin

 Azt hittem, a jó úton vagyok. Azt hittem, most már én is megérdemlem, hogy göröngyök helyett sima legyen az utam. De az élet nem ilyen egyszerű. Illetve valakiknek biztosan, de ugye én nem tartozom közéjük. És megint keresem a helyem. Azt gondoltam, jó helyre kerültem. De sorba jönnek a pofonok, hol innen, hol onnan. Magamat őszinte, vidám, egyenes embernek tartom. Nem célom bántani másokat. Naívan azt gondoltam, ha én nem bántok senkit, ők se bántanak engem. Ó, én balga.... Hisz a világ sajnos nem ilyen.  Próbálom úgy felfogni, mint egy újabb leckét. Nem adom fel. Az elmúlt évtizedek megerősítettek rendesen.  Itt az ősz....csodás a természet, igyekszem kiélvezni a jó időt, élvezem új hobbimat a kertészkedést( szegény párom csak fogja a fejét). És közben agyalok, töröm a fejem a megoldásokon, a miérteken. Nappal és éjszaka is. De biztos lesz valahogy.  2022 nem egy csodás év volt. Szűkebb családunkban lényeges változás nem történt. Dorkám végzős lett az egyetemen, jól veszi az akadály

"Mikor egy állat szemébe nézel, többet látsz, mint egy állatot. Barátot látsz, egy másik lelket, szívből élő lényt láthatsz ott. Ott hazugságot nem találhatsz, aljasságokra képtelen. Szemében ott ragyog a jóság, s az érintetlen végtelen..." (Aranyosi Ervin) Próbálom kiírni magamból, hátha jobb lesz. Mert a vesztesége miatt érzett fájdalom napok elteltével sem csitul. Nem tudom elfelejteni a boci szemeit. Majdnem 12 évig volt velünk. Hű társ volt, igazi szeretetgombóc. Családtag. Terápiás kutya. Üres, szomorú a lakás nélküle. Nincs ott, ha ébredek, nem kaparja hajnalban az ajtót. Nem rohangál körbe-körbe az udvarban , ha hazaérek. Nem vár a kapuban, ha boltba megyek. És még sorolhatnám vidám és szeretnivaló kis szokásait.  Tudtuk, hogy nem él örökké. Fel se tudtuk fogni, hogy milyen lesz nélküle. Egy ideje látszott, éreztük, hogy közeledik a vég. Egyre többet aludt, alig mozgott.  Idő kell, míg feldolgozzuk mérhetetlenül nagy hiányát.Még csak két hete nincs velünk. Két napig s

  26 év. Kimondani is sok. Lacusom harmadik hete tanfolyamon van.Hiányzik. 26 éve olyanok vagyunk, mint a zsák és a foltja, mint a borsó meg a héja, mint Stan és Pan vagy leginkább Tom és Jerry. Nem ő volt az első, mindent elsöprő szerelem az életemben. Nekem mindig a rosszfiúk tetszettek, akik átvernek és sárba tipornak. Biztos tudat alatt szerettem szenvedni🤣 Én voltam a jó kislány, a hiszékeny, a naív. Belül. Mert kívül végigtomboltam a kamaszkorom. Aztán jött Ő.  Az első mosoly, és végem volt. Mégis féltem, hogy ő is olyan lesz. De nem. Egy hónap is eltelt, mire kölcsönösen be mertük vallani, ki mertük mondani, hogy egymásba szerettünk. Küzdelmes évek vannak mögöttünk. Mindig volt valami probléma, de mindent megoldottuk valahogy. Voltunk fent és lent, mindkettőnk rossz mintát hozott, de bennünk volt a csakazértis. Két szép (még ha nem is egészséges) gyermekünk született, és lassan az ötven felé közeledve, de együtt vagyunk és szeretjük egymást. Megkomolyodtunk, de nem annyira hogy

 Na szóval... Miután összekapartam magam hamvaimból és átértékeltem sok mindent, agyaltam hogy mit kezdjek az életemmel... Mi az, ami boldoggá tenne? Több mint 20 év munkaviszony mögöttem, és még ugyanennyi előttem🤔azaz most vagyok életem delén ugyebár🤪 de igazából nem is kellett nagyon agyalni... Csak vissza kellett nyúlnom 30 évvel korábbra, és a megérzéseimre hagyatkozni...  Bár a hajam időközben erősen őszbe fordult, lelkem gyermek maradt. A mai napig jobban érzem magam gyerekek, fiatalok társaságában. Szeretek pörögni, hülyülni, utálom a komorságot, ódzkodok a rideg, élettelen dolgoktól, személyektől. Innen aztán egyenes út vezetett a gyerekekhez. Tényleg egyenes. Ugyanis a gondolat megfogalmazódása és a megvalósítása között csupán egy év telt el. Vészmadaraim szavaival ellentétben egy napig nem voltam munkanélküli. Az üresjáratban eltöltött napok sem teltek tétlenül... Minden pillanatát életem értelmeivel, párommal és gyermekemmel töltöttem, igyekezve tartalmas időt tölteni vel

 "Mindenkinek vannak rossz napjai. Néha a legmosolygósabb emberek is mélypontra kerülnek, megfeledkeznek az erősségeikről. Legszívesebben elbújnának a világ elől, és sokszor bizony el is bújnak. Nem vagyunk robotok, hatalmukba tudnak keríteni a félelmeink, szorongunk, aggódunk.  De azt hiszem, az a legfontosabb, hogy az időnk nagy részében hogy állunk az élethez. Hogy pozitívan tudunk gondolkodni, és szeretettel és melegséggel megtölteni az életünket. Nem, nem baj, ha vannak rossz napjaink. Hagyjuk a lelkünket és a testünket kiadni a feszültséget, hogy utána újult erővel folytathassuk az életünket! Néha legyünk nyugodtan padlón, hogy legyen honnan felállni. Ettől nem leszünk gyengébbek.  Csak emberek." (Agárdi Zsóka) Ezt a blogot még Ádus kicsi korában kezdtem el írni. Akkoriban a kézműtétek, kontrollok, vérvételek, később az autizmus buktatói tették ki napjaink nagy részét. Elengedés... Az eltelt pár évben folyamatosan elengedtem sok mindent. Először az egészséges gyermek ké