Ma apukámnál voltunk a két gyerkőccel. Érdekes ott nem kiabált Ádám. Aztán ahogy hazaértünk, megint előbújt az ordítós-ugrálós énje. "Utállak" Amióta Pesten voltunk, ezt a szót előszeretettel használja. Legtöbbször nekem mondja, és üt-ver. De már az apja is megkapta. Egyedül Dorkának nem mondta még. Remélem mint a többi furcsa és rossz szokása, idővel ez is elmúlik és csillapodik. Szóval apunál egész nap elvoltak az udvaron, fára másztak, csúzdáztak és hintáztak. Napról-napra jobban érlelődik bennem a gondolat, hogy mégiscsak kéne az a családi ház. Talán összejön...
Bejegyzések
Hát hazaértünk végre. Iszonyú hosszú volt ez az egy hét. Odaérkezésünk után megröntgenezték, és kiderült, hogy a jobb kezében el van törve a titándrót. Úgyhogy egy altatással azt is kivették. Most pici Ádi mindkét kezén vágás van. A balon egy nagy, és egy hatalmas gipszsín 4 hétig. A jobb kezén a csuklójánál és a könyökénél 2-2 öltésnyi vágás. Viszont a többi műtéthez képest ezt nagyon jól viselte. Teljesen szokványos kisgyermekként viselkedett, egész nap nézte a Minimaxot és feküdt az ágyon. Tegnap már játszott az asztalnál és motorozott az egyik kisfiú motorjával. Meg is jegyezte a doktor bácsi, hogy "hiszen mindent megért, ami történik."Gondoltam persze, de az autizmus nem ebből áll. Ugyanettől az orvostól kaptam meg tavaly, hogy: "Anyuka, ha eddig nem nevelte meg ezt a gyereket, akkor már nem is fogja."Azt hihetnénk, hogy minden doki okos, hát erről mesélhetnék... Na mindegy.Csak a mai nap volt nehéz mert már reggel jött volna haza. Dühroham az volt rendesen, de
Holnap megyünk Pestre. Már előre gyomoridegem van. Egyrészt tartok attól, hogy hirtelen lebetegszik, és hazaküldenek minket. Volt már ilyen. Ádám folyamatosan halandzsázik, beszél, már be van rekedve. Szerintem érzi ő is a feszültséget. A másik félelmem az, hogy mivel fogom lekötni egy hétig. Kicsi lányom gyógyulgat.
Apáról nem rakok most fel képet, mert ő nem szeret nagyon szerepelni. Amúgy én sem.Meg van egy teknősünk is Soma. Dorka kapta a születésnapjára.Megérkezése után Ádám kaszkadőr teknőst csinált belőle, egyfolytában kivette és dobálta a vízbe. Szegény teki! Azt hittük nem éri meg a másnapot. De jól bírta. Ádi már csak néha piszkálja. Most épp a szobáját borítja szét, ami csak arra jó hogy én meg összepakoljam. Játszani tartósan nem játszik semmivel. Csak szétdobálni.Szeret mindenhova felmászni, mostanában a szekrény tetején szeret rosszalkodni.Meg pár kilincset már le kellett szerelnünk, mert a negyediken lakunk. Remélem előbb-utóbb sikerül elköltöznünk családi házba, és eggyel kevesebb probléma lesz. Rakok fel videót, hogy lássátok, kívülről fújja a dalokat, meséket de szinte csak erről mesél, nem lehet vele beszélgetni.A maga kis mesevilágában él, ahonnan nehéz kihozni a való világba. Hogy fogunk igy iskolába járni? Értelmi sérült-e vagy "csak " aspergeres? Hogyan lehet ezt bi
Mégiscsak folytatom. Kicsi (vagy inkább nagy?)lányom beteg, náthás és köhög. Érdekes módon ma feltünően eljátszanak a szobájukban. Bár Ádám épp most kiabált egy nagyot(ami mostanában új szokása, ijesztő és hangos), de ahhoz képest, hogy délután 5 óra van, még egyet sem hisztizett.Lehet hogy érzi a műtétet? Ugyanis Ádám csonthiánnyal is született, hiányzik a radius csont mindkét kezéből.És 21-én újabb műtét. Már nem is számolom hányadik.Sokadik. Szóval képzelhetitek, hogy az első trauma után, ami a születésekor ránk zúdult, vajon hogy lehet elviselni, feldolgozni a másodikat?Mi jöhet még?Ettől függetlenül, vagy inkább ezért imádom a gyerkőceimet.Csak a nehéz hétköznapok ne lennének...
Ma irok életemben először blogot, nézzétek el a kezdetleges hibáimat. Családunkról címszavakban csak annyit tudok most regélni, hogy kisfiam diagnosztizálása idén áprilisban volt, azóta próbáljuk felfogni a felfoghatatlant. Ádám nagyon édes kisfiú, ovis. Beszél, de a szavait főleg mesékből szedi. Kedvence a Micimackó. Van egy tündéri nővére, aki korához képest nagyon éretten kezeli testvére betegségét. Próbálja tolerálni különös szokásait, dühkitöréseit, satöbbi... Folyt köv