Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2010
Egy kicsi évvégi pihi... A gyerkőcöket ma elvittem anyukámhoz, ott maradnak a héten. Amúgy Ádus egész jól viselte a karácsonyt, sok mindennel játszott, és mindenkinek boldog karácsonyt kívánt.Dorkám szerencsére teljesen meggyógyult. Itthon is minden oké, csak a munkahelyi változások aggasztanak. Remélem jó év lesz 2011!!!
Kép
Boldog karácsonyt mindenkinek!!!!
Ma jöttünk haza a kórházból. Az egész családon végigsöprő hányásos járvány után vasárnap Dorcikámnak megfájdult a füle. Aztán lázas lett, ugyhogy hétfőn irány a doki, aki megállapította hogy Dodinak tüdőgyuszija van. Úgyhogy múlt hétfőtöl a mai napig kórházban havalyoztunk.Tök jó itthon lenni. Már elegem van a betegségekből, dokikból, gyógyszerekből. Pussz mindenkinek!
Lassan itt a karácsony. A Mikulás ajándékot (repcsi) Ádi meg sem fogta, csak a kindercsoki érdekelte. Lassan már nem tudom mivel tudnék a kedvében járni, alig játszik valamivel. Voltunk a szakértői bizottságnál, ahogy számítottam rá, Ádi intelligenciáját nem tudták felmérni, tavasszal újra kell mennünk. A héten pedig az egész családnak sikerült összeszednie egy markáns hányás kontra hasmenés vírust. ádus még ma este is hányt, pedig napközben már jól volt. szóval, igy telik a december. Halleluja!
Hát megint eltelt egy hónap úgy hogy nem írtam. Változás? Semmi. Ádám továbbra is kergeti Lolát, meg harapdálja. Lola egyenlőre tűri és menekül, de ki tudja mi lesz később. Fejlesztésre még mindig nem járunk, mégse rosszabbodott Ádi állapota. Igaz, hogy nem is javult. Dorkám tündér. Apa fáradt. Én meg depis... Hát ez van...

Lola

Kép
Kép
Hát mostanában nem viszem túlzásba az írást. Itt az ősz, és vele a depresszió ideje. Voltunk mozgásvizsgálóban, ahol megbeszéltük az Ádámot vizsgáló pszichiáterrel(aki anno az autizmus gyanúját felvetette számunkra), hogy az általunk talált két iskola közül az egyik túl rossz lenne Ádámnak, a másik meg túl nehéz... Ezek után kiváncsi leszek, hogy a Tanulási képességet vizsg. Biz. majd milyen iskolát fog kijelölni. Pedig megyeszékhelyen vagyunk. Sajnos az alapítványtól még nem szóltak, hogy Ádi járhat újra fejlesztésre. Amúgy alakul a kiscsávó, az utóbbi hetekben határozottan együttműködő, kivéve a reggeleket. A dührohamok persze maradtak, de ezen kívül eléggé szófogadó, segítőkész, és a maga módján közlékeny is. Csak szegény Lolát piszkálja folyton.Nővérkéje pedig továbbra is toleráns, tündéri kis hölgy. Hétvégén úgy néz ki, elmegyünk kicsit kikapcsolódni apával a Mecsekbe , ránk fér. Valahogy besokaltunk mostanában,pedig igazából nem problémásabb az élet, mint volt....
Hát elkezdődött a suli, és az ovi. Ádám ma kezdett, egész jól ment. Semmi hiszti, bár a reggeli öltözés nem ment könnyen, de nem volt vészes. Ma apa is jött velünk, holnap viszont egyedül viszem, meglátom mi lesz. Amúgy az élet zajlik, nem történik semmi említésre való. Ja, de... Úgy néz ki sikerül lecserélni a kocsinkat, kicsi Matizunk elég régóta vacakol. Jövő pénteken pedig kell mennünk Pestre a Mozgásvizsgáló Bizottság elé, szerintem ez már az iskola miatt kell. Lassan őröl a malomkerék.
Kép
Elmentek a csajok. Olyan üres most a ház. Ádi egész jól elvolt, mig itt voltak az unokatesói. Ma kirándultunk egyet Tihanyba. Este meg elmentünk Dorkámmal bevásárolni az iskolába. Készül már nagyon. Nem tudom Ádi hogy fog visszaszokni az oviba. Mégsem vittük augusztusban sem. Hosszú ez a két hónap, de remélem zökkenőmentes lesz a visszatérés.
Úgy néz ki a pár napos kiruccanásunkból nem lesz semmi. Lacusomat ugyanis nem tudják elengedni a munkahelyéről. Persze a többieket is el kell engedni szabira. De nem adom fel, talán ősszel sikerül. A törpök múlt héten sógornőméknél voltak, most meg az ő 3 lányzója van nálunk, egy egész gyereksereg. Ádival semmi gond nem volt múlt héten, hát persze alighogy hazaértek, nekem támadt. Nem tudom, mi a problémája velem, miért csak engem tisztel meg eme szeretetével. Mondanom sem kell iszonyú szarul esik.remélem holnap békés napunk lesz.
Kép
Megjöttünk a nyaralásból. Végül a Dunakanyar és egy kis családias panzió mellett döntöttünk. Jól éreztük magunkat, bár elég meleg volt. Lolára addig sógornőmék illetve a régi gazdája vigyázott. Igy pár napot anyukájával tölthetett. Jövő héten újra meló, aztán meglátjuk. Lehet, hogy egy rövid pár napos kiruccanást még beiktatunk. Ádi egész kezelhető manó volt, mondjuk nem is volt nagyon bekorlátozva.
Mostanában nem történik semmi. Ádi itthon van apájával, Dorkám uszistáborban. Én meg dolgozok... Múlt héten szabin voltunk, kifestettük a szobákat, egész jók lettek. Már csak a kerítést kellene megcsinálni, mert Lola állandóan szökik. Rendkívül érdekli a kapun kívüli világ. Kimegy, aztán visszajön. Ádinak mostanában nincs olyan sok dührohama, néha már értelmeset is lehet vele beszélgetni. De ma délután például egyfolytában a micimackót mondta. Jövő héten talán megyünk nyaralni, ha összejön. Rettenetes hőség van, hiába költöztünk kertes házba, itt is meleg van, de az vigasztal hogy a városban a negyediken biztos melegebb lenne. Meg Ádikü tud medencézni. Már csoki. Pusszancs
Kép
Hát mostanában nem vittem túlzásba az írást. igazából nem történt semmi. Ez azért ritkaság nálunk. Ilyenkor évvégén rengeteg program van, kirándulások, satöbbi. Voltunk keresztelőn, Ádi adta szokásos balhés formáját. Nem volt egyszerű. Igazából nem is vinném ilyen helyekre, de néha muszáj. Hosszú lesz a nyár, Dorkának még 2 nap a suli, Áda megy június végéig, és talán augusztusban is. Lola vagány kiskutya lett, már alig alszik, rengeteget eszik, és folyamatosan harcol Ádival. Vagy kergetőznek, vagy összebújnak. Édesek...
Kép
Irtó cuki a kutyus. Pénteken hoztuk el, és mivel lányt választott Dorka, a Lola névre hallgat. Lustaság, állandóan alszik. Íme Andinak a képek:  Mint a képeken is látszik Dorka a fő kutyasitter. Ádi néha kergetőzik vele, meg befekszik mellé. És ha elmegy mellette, mindig ad neki puszit.
Biztos ti is vagytok úgy, hogy nincs kedvetek semmihez.... Hát én is így vagyok.... Itt a jó idő, a ház, madárcsicsergés, és még sincs kedvem semmihez. És itt a fájós lábam,amit pihentetni kéne.... Már mennék vissza dolgozni, idegesít a tétlenség, a tehetetlenség. Kicsi Ádi is érezheti ezt, karmol-verekszik. Remélem a kiskutya jó hatással lesz rá. Egyébként ha jól tudom az infót, és ha jól írom straffordshire terrier kutyus lesz, aki a Dugó névre fog hallgatni. Holnap hozzuk, Dorka már teljesen lázban van. Érzem én, hogy Tekikénk el lesz felejtve a kutyus mellett...
Ádámot ismét megviselte a kórház. Ugyanugy mint tavaly ősszel, azóta kiabál, dührohamai vannak, utállak anya meg hasonlók. Próbálom szeretgetni,csillapítani de nem sok sikerrel. Most is épp a szobájukban tombol. Kezdek újra belefáradni. Itt a jó idő, az udvar, hinta, csúzda, de Ádám szökni akar mindenáron, vagy a kocsinkban ülni és ész nélkül dudálni. Remélem fog javulni a helyzet. Holnap be kell feküdnöm a kórházba, hétfőn műtik a lábamat. Megint kórház, de csak 2 nap..... Aztán úgy néz ki, hogy utána hétvégén hozunk kiskutyát. Remélem Ádi élvezni fogja.Apánk megint dolgozik, mostanában sokat vagyok itthon a két gyerkőccel. Ja és hétfő óta járunk oviba. Bár Ádi viselkedésén nem látszik, de hát egy hónapot nem volt. Első nap sírva mentünk.Éljen Május 1.!!! Megyek ebédet főzni, utána meg füvet nyírni.
Nagyon sok minden történt az utóbbi pár hétben. Kezdem azzal, hogy április elsején sikerült átköltözni kicsi családi házunkba. Sajnos Ádikám nem igazán tudta kiélvezni a ház és a hatalmas udvar örömeit, ugyanis húsvét után kedden leesett a hűtőröl(eddig is felmászott mindenhova, de soha nem volt baj), koponyatörés, vérömleny, agyrázkódás.... Ma jöhettünk haza a kórházból, drága pici fiamnak feküdnie kéne, de most próbálja behozni az elmúlt két hetet. Még egy hétig pihennie kéne, 4 hét múlva kontroll, újabb 4 hét múlva CT. Fogalmunk nincs mikor mehet közösségbe, pedig nagyon hiányzik neki. Szerencsére minden idegi sérülés nélkül megúszta ezt a hatalmas esést, de  fogalmam nincs, ő hogy fogta fel az egészet meg a kórházat.
Ha minden jól megy, szerdán át tudunk költözni. Tegnap kimentünk, Ádám és Dorka nagyon jól elvoltak az udvarban, fogócskáztak labdáztak, virágot szedtek. Remélem Ádira jó hatással lesz. Hamarosan itt a tavaszi szünet, mégiscsak jobb lesz, hogy nem itt a panelban (ami tégla) ücsörgünk.Persze tennivaló lesz még bőven, javítások, satöbbi.... De fő az optimizmus. Sajnos mostanában a fejlesztéseket is elhanyagoltuk, de mint irtam már az a heti 1 alkalom nem igazán látszik meg Ádin. Amúgy is kezelhetőbb mostanában, például nagyon ügyesen sétál velünk, bevásárlunk. Persze játékbolt közelébe nem megyünk, de nálunk ez is haladás. Egyre szebb mondatokban beszél, viszont sokszor benn van a saját kis mesevilágában, akár órák hosszat is.Na megyek dobozolni, sok munka vár még ránk.
Úgy néz ki sikerült. A tavaszt már kicsi, de saját családi házunkban köszönthetjük. Remélem a gyerkőcök hatalmasat fognak játszani, és rohangálni az udvarban.
Kép
Kép
Fiatalúr fintora Édesek, nem?
Kép
Úgy néz ki, hogy Ádám alvása rendeződött. Már kb. egy hete 9 körül ügyesen elalszik, és reggelente is vidáman ébred. Aztán apája felöltözteti(csak neki engedi, nekem nem) én meg elvihetem oviba. Mióta ezt játszuk, azóta nagyjából zökkenőmentesek a reggeli elindulások. De ha nem igy van, akkor gond van. Nálunk sajnos alig esett a hó. Tiszta locs-pocs minden. Bezzeg keleten! Várom már nagyon a tavaszt, de olyan messze van még! Ádámnál 10-én lesz a farsang, és még nem tudjuk, milyen jelmezt lesz hajlandó felvenni. Tavaly tigris volt, azt jól viselte. Ha megtalálom a képet, feltöltöm. Talán azért mert a Micimackóban is van tigris.Idén is kitalálunk valami testhezállót. Közben megtaláltam a tigrises képet...
Kép
A mai fejlesztésen Ádi esett egy nagyot. Szerencsére az ijedtségen kívül nincs baja. Olyan rossz, hogy nem tudja elmondani, mi a baja, mi fáj neki. Most készülnek a kártyák, utána talán könnyebb lesz. Dühkitörései mostanában kicsit csillapodtak.(lekopogom.)Lányok, akik olvassátok a blogomat: Nincs meg valakinek véletlenül az Autista a testvérem, a és az Életmentő kézikönyv szülőknek c. könyvek? Szeretném kölcsönkérni, perzse utána visszaszolgáltatnám. Cserébe én is kölcsönadnám az Egy kisfiú c. könyvet. Hétvégén totál önállóan Ádi beleült sogornőm hajvágós székébe, és kapva az alkalmon, meg lett szabadítva tetemes hajmennyiségtől. Ime:
Kép
Ádi kedvenc helye
Mostanában magam alatt vagyok. Ádi jövő hónapban 6 éves lesz. Egyre jobban foglalkoztat az iskola gondolata. Mi a jó neki? Egy integrált suli, vagy egy autista csoport? Beszélgettünk a fejlesztőjével is, és megállapítottuk, hogy rossz diagnózist kaptunk tavaly. Ez nem asperger-syndroma. Számos aspergerest ismerek már, amióta Ádámról kiderült. Ők beszélnek, kérdeznek, megcsinálnak dolgokat. Ádi  is beszél, de nem csinál meg semmilyen feladatot önállóan, nehéz vele dolgozni. Szinte folyamatosan benn van az ő kis mesevilágában micimackóval, polar expresszel stb.-vel. Néha összerak értelmes mondatokat, de amúgy... Állandóan mászik mindenre és mindenkire, verekszik vagy csak meglök. Nincs sok nyugodt percünk.Azt hiszem csak fáradt vagyok, vagy téli depressziós. Össze kéne kapni magam, és utánajárni, hol tudom jobban, többet fejleszteni, elolvasni millió könyvet még, hogy mivel tudnám segíteni őt és magunkat is. Az a baj, hogy kislányomhoz sincs annyi energiám , mint kéne, pedig ő sokat segí
Szakad a hó!!! Nem tudom, reggel hogy fogunk odaérni oviba, suliba és dolgozni. Ma Pesten voltunk kontrollon. Csak mifelénk volt rossz az út, az M7-esen már le volt takarítva, de igy is megcsúsztunk néha. Doki bácsi megnézte Ádi könyökét( megjegyzem jókora pukli van rajta), megállapította hogy vizes, és nem kell vele foglalkozni.A röntgen szerint szépen helyén van a drót. Ádi nagyon okosan viselkedett egész nap, totálisan együttműködő volt. Itthon aztán elszabadult a pokol, nem lehetett vele bírni. Örjöngött, verekedett. Lányok, akik olvassátok a blogomat, tudnátok tanácsot adni? Hogy lehet ezeket a dührohamokat elkerülni? Nem tudom, mi váltja ki, egyik pillanatról a másikra jön.Csillapodik ez valaha? Kicsi korában nem voltak ilyen problémáink. Akkor is makacs volt, de nem ennyire, és le lehetett nyugtatni. Lassan 6 éves lesz. Jó éjt mindenkinek!