Mélypont és összevissza gondolatok

Egyre nehezebben viselem az ünnepeket. Nem vagyok vallásos , én csak a sorsban és a megérzésekben hiszek. 

Mostanában egyre jobban érzem, hogy fáradok. Süllyedek. Nem találom azt az egyensúlyt, ami helyretenne mindent. Folyamatos agyalok, hogy én gondolkodok, én csinálok valamit rosszul? Hova tűnt a mindig pozítiv Móni?

Félreértés ne legyen, nem történt semmi olyasmi szűkebb körömben, ami mindezen sötét gondolatokat okozná. Csak a szokásos. Családi traumák. Ádi napjai sem jók, félő hogy most odavissza pingpongoznak a hangulatingadozásaink. Apró kis problémák, amiket egyedül kell megoldanom. Lacus sincs jó passzban, mostanában nem igazán számíthatok rá. Neki most Ádi az első, mi Dorkával másodrangúak lettünk. Mondhatnánk hogy ez féltékenység, de nem az. Csak hát nők vagyunk. Nekünk is kell a pátyolgatás, a megértés. És hát Ádusnak se nézhetünk el mindent. Most épp egy nappal húsvét előtt megette az ételérzékeny bölcsisem húsvéti csomagját. Pánikba estem. Aki ismer, tudja, hogy mindenkinek meg akarok felelni. Ez őröl fel, de a bőrömből nem tudok kibújni. Ilyen vagyok. Elvállalok mindent. És általában mindig történik valami.

Mondhatnám azt is, hogy ezek pitiáner dolgok mások tragédiái mellett. Rengeteg mindent tudnék leírni, de jobb ha magamban tartom. Mert vagyok olyan szerencsés, hogy sokan bizalmat szavaznak nekem. Amivel nem szeretnék visszaélni, mert megtiszteltek vele. Nekem is vannak olyan gondolataim, olyan történések, amik nem a világhálóra tartoznak.

Na az most egy jó keszekusza bejegyzés lett. De lehet most ez kell. Már kibőgtem minden könnyemet, kiadtam minden dühömet, mégse jobb. Dilidoki? Ugyanmár... Ha 46 évem alatt nem, most már minek?

Végezetül pár fotó.

Tegnap Dorkával tojás és 🐰 után kajtattunk Pécsett. Végül egész jó nap lett.

Ma pedig minimálhúsvét. No rokonlátogatás, no mértéktelen evés. 

Boldog nyuszit drágáim🐰💝