Akarom...

 "Mindenkinek vannak rossz napjai. Néha a legmosolygósabb emberek is mélypontra kerülnek, megfeledkeznek az erősségeikről.
Legszívesebben elbújnának a világ elől, és sokszor bizony el is bújnak.
Nem vagyunk robotok, hatalmukba tudnak keríteni a félelmeink, szorongunk, aggódunk. 
De azt hiszem, az a legfontosabb, hogy az időnk nagy részében hogy állunk az élethez.
Hogy pozitívan tudunk gondolkodni, és szeretettel és melegséggel megtölteni az életünket.
Nem, nem baj, ha vannak rossz napjaink.
Hagyjuk a lelkünket és a testünket kiadni a feszültséget, hogy utána újult erővel folytathassuk az életünket!
Néha legyünk nyugodtan padlón, hogy legyen honnan felállni. Ettől nem leszünk gyengébbek. 
Csak emberek."

(Agárdi Zsóka)


Ezt a blogot még Ádus kicsi korában kezdtem el írni. Akkoriban a kézműtétek, kontrollok, vérvételek, később az autizmus buktatói tették ki napjaink nagy részét.

Elengedés...

Az eltelt pár évben folyamatosan elengedtem sok mindent. Először az egészséges gyermek képét. Ez volt a legnehezebb. Hiszen egy komplett jövőképről volt szó. Aztán szép lassan kezdtem elengedni az elvárások, mit szólnak mások béklyóit. Rengeteg segítséget kaptam a családomtól. Az én kis különc családomtól. Ők erősítettek, ha elgyengültem, és bízom benne hogy ez visszafelé is működik. De ez már a múlt. Viszont múlt nélkül nincs jövő, ugye?



És most...napjaink

Olyan fura lett minden. Továbbra is igyekszek mosolygós és happy lenni, de a rossz idő megjöttével a borongós gondolatok is előrébb törnek. Meg hát öregszünk. A változás is kivett belőlem rengeteg erőt. Elengedtem egy munkahelyet, hivatást, melyet 21 éven keresztül szolgáltam becsületesen. Nem voltam az év dolgozója, nem kaptam kitüntetéseket, elismeréseket. Én csak igyekeztem becsülettel elvégezni, amit rámbíztak. Aztán pofánvágott ismét az élet, a lelkem nem bírta tovább. Aki akkoriban mélyebben beszélgetett velem, tudja min mentem át. Mert persze kifelé nem sok mindent mutattam, próbáltam belül megküzdeni a démonjaimmal. Sok emberben csalódtam, sok mindent át kellett értékelnem ebben az évben. Nehéz volt. 

Lacus mondta találóan tegnap....megváltoztunk. A gyerekek felnőttek, mi pedig kiégtünk.

De... Minden menthető, ha nem adjuk fel🙏 Azt pedig tudom, hogy mi aztán sosem. Rengeteg cél van még az életemben. Ezek javarészt a családomhoz köthető, de vannak olyanok is, amik az én testi-lelki-szellemi egészségem megóvását és frissítését hivatottak karbantartani, javítani, fokozni. Minden igyekezetemel azon leszek, hogy teljesíteni tudjam. Hisz még csak 44 vagyok☺️ folyt. köv.



Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agyalásokban....ezúttal Áduson

Kép
Pont a napokban került elém egy poszt egy könyvről, és pár napja beszélgettem egy nagyon kedves ismerősömmmel. Rájöttem, hogy vajmi keveset tudok a saját fiam gondolatmenetéről, bennragadt érzelmeiről. Ő ugye beszél, de nem kommunikál. Volt pár kőkemény dührohama kamaszkorában, és még ma sem teljesen nyugodt, de rengeteget javult. Sosem tudom hogy mi váltja ki nála ezeket a hangulatváltozásokat. Annyira jó lenne, ha belelátnák a gondolataiba, könnyebbek lennének a mindennapok. Így csak tüzet oltunk. Pedig tündéri férfiú , lassan 20.    Na szóval ez a könyv talán kicsit előre vezet... Mostanában kicsit kusza voltam, plusz a nyári nagy meleg sem tett jót, lényegében idén sajnos csak túléltük a nyarat. Télen viszont ráfordulok majd sok mindenre....célom hogy tudásomat gyarapítsam, mielőtt teljesen elbutulnék. Szóval igyekszem ismét mélyre ásni magam az autizmus berkeiben és célom, hogy angolul is megtanulják. Ki tudja mit hoz a jövő🥴 Sok mindent átgondoltam és átértékeltem, és talán elmo
További információk

Mélypont és összevissza gondolatok

Kép
Egyre nehezebben viselem az ünnepeket. Nem vagyok vallásos , én csak a sorsban és a megérzésekben hiszek.  Mostanában egyre jobban érzem, hogy fáradok. Süllyedek. Nem találom azt az egyensúlyt, ami helyretenne mindent. Folyamatos agyalok, hogy én gondolkodok, én csinálok valamit rosszul? Hova tűnt a mindig pozítiv Móni? Félreértés ne legyen, nem történt semmi olyasmi szűkebb körömben, ami mindezen sötét gondolatokat okozná. Csak a szokásos. Családi traumák. Ádi napjai sem jók, félő hogy most odavissza pingpongoznak a hangulatingadozásaink. Apró kis problémák, amiket egyedül kell megoldanom. Lacus sincs jó passzban, mostanában nem igazán számíthatok rá. Neki most Ádi az első, mi Dorkával másodrangúak lettünk. Mondhatnánk hogy ez féltékenység, de nem az. Csak hát nők vagyunk. Nekünk is kell a pátyolgatás, a megértés. És hát Ádusnak se nézhetünk el mindent. Most épp egy nappal húsvét előtt megette az ételérzékeny bölcsisem húsvéti csomagját. Pánikba estem. Aki ismer, tudja, hogy mindenkin
További információk

A felhőkön túl mindig süt ránk a nap☺️🤪🙏

Kép
 Na szóval... Miután összekapartam magam hamvaimból és átértékeltem sok mindent, agyaltam hogy mit kezdjek az életemmel... Mi az, ami boldoggá tenne? Több mint 20 év munkaviszony mögöttem, és még ugyanennyi előttem🤔azaz most vagyok életem delén ugyebár🤪 de igazából nem is kellett nagyon agyalni... Csak vissza kellett nyúlnom 30 évvel korábbra, és a megérzéseimre hagyatkozni...  Bár a hajam időközben erősen őszbe fordult, lelkem gyermek maradt. A mai napig jobban érzem magam gyerekek, fiatalok társaságában. Szeretek pörögni, hülyülni, utálom a komorságot, ódzkodok a rideg, élettelen dolgoktól, személyektől. Innen aztán egyenes út vezetett a gyerekekhez. Tényleg egyenes. Ugyanis a gondolat megfogalmazódása és a megvalósítása között csupán egy év telt el. Vészmadaraim szavaival ellentétben egy napig nem voltam munkanélküli. Az üresjáratban eltöltött napok sem teltek tétlenül... Minden pillanatát életem értelmeivel, párommal és gyermekemmel töltöttem, igyekezve tartalmas időt tölteni vel
További információk