Napsugarak és felhőcskék

 "Mindenkinek vannak rossz napjai. Néha a legmosolygósabb emberek is mélypontra kerülnek, megfeledkeznek az erősségeikről. Legszívesebben elbújnának a világ elől, és sokszor bizony el is bújnak. Nem vagyunk robotok, hatalmukba tudnak keríteni a félelmeink, szorongunk, aggódunk.  De azt hiszem, az a legfontosabb, hogy az időnk nagy részében hogy állunk az élethez. Hogy pozitívan tudunk gondolkodni, és szeretettel és melegséggel megtölteni az életünket. Nem, nem baj, ha vannak rossz napjaink. Hagyjuk a lelkünket és a testünket kiadni a feszültséget, hogy utána újult erővel folytathassuk az életünket! Néha legyünk nyugodtan padlón, hogy legyen honnan felállni. Ettől nem leszünk gyengébbek.  Csak emberek." (Agárdi Zsóka) Ezt a blogot még Ádus kicsi korában kezdtem el írni. Akkoriban a kézműtétek, kontrollok, vérvételek, később az autizmus buktatói tették ki napjaink nagy részét. Elengedés... Az eltelt pár évben folyamatosan elengedtem sok mindent. Először az egészséges gyerme...

 Hát hello🤪 Egyszer régen elkezdtem blogot írni. Akkor még nem volt Facebook, nem volt mindenkinek okostelefon, más volt minden. Akkoriban a gyerekek kicsik voltak, utolsó bejegyzésem szerint Dorka jelentkezett a hatosztályos gimibe, Ádus dührohamaival szenvedtünk, Lola még kicsi volt.  Nos, azóta eltelt nem kevés év. Az írásra való hajlamomat szerencsére megörökölte Dorka, aki időközben elvégezte a gimnáziumot és sikeresen felvételt nyert a PTE BTK anglisztika szakára. Okos csajszi, és rengeteget fejlődött. Ádus dührohamai évekre lecsökkentek, aztán jött az a fránya kamaszkor, és felerősödött minden. Sajnos olyan szinten, hogy orvoshoz is kellett fordulni tavaly.  Aztán itt ez a fránya covid. Nem tudom mi lesz, hogy lesz, próbálunk pozitívan élni, gondolkodni, de roppant nehéz. Dorka végzős évének legvégét teljesen taccsra vágta, és az egyetem első éve is veszélyben.  Lola közben kiskutyából öreglány lett... Imádjuk, szeretjük, minden rosszaságával együtt💕 És mi, ...

Ismét eltelt egy év.... eléggé elhanyagoltam a blogomat. Mentségemre szolgáljon, hogy ezernyi más dolog járt a kis agyacskámban, és igazából Ádi fejlődésben se állt be minőségi változás. Dührohamok vannak, viszont vannak jó pillanatok, amikor bújik, szeret. Ha az apukája nincs itthon , akkor apa, apa... ha meg én megyek el, akkor anya, anya... Dorka felvételizett 6. osztályos gimnáziumba, bízunk benne hogy felveszik. Röviden ennyi....

Hú, de nagyon régen nem írtam már.... talán egy éve... érdemi változás lényegében nem történt. Jó és rossz periódusok váltották egymást... 2012. augusztusában volt egy olyan időszaka Ádinak, amikor mindig az apukája után akart menni. Mert ő ugyebár dolgozik... és nem igazán nézték jó szemmel, hogy mindennap beállítottunk a munkahelyére. Így hát megpróbáltam visszatartani, mással lekötni. Mondanom se kell, kevés sikerrel. Mert az apa mégiscsak apa. És akkor jött a rugdosás, a mérhetetlen düh... harapások. Végső elkeseredésemben még a doktornénit is felkerestem. Aztán megegyeztünk, várunk hátha ezt is elfelejti, mint ahogy sok rossz szokását. Eltelt 1 hónap.... Ádus lassan megnyugodott. Dührohamok még vannak, lesznek is, ha valami nem úgy történik ahogy ő akarja. Ez ellen nem tudok mit tenni. Most olyan periódusunkat éljük, hogy anya, anya, anya..... most én vagyok neki az isten(nő). Az apja meg menjen dolgozni.... mondja Ádi....Szegény apának persze rosszul esik, de vigasztaltam, ez az ...

Még csak két hónap telt el a suliban, és Ádus már tudja, hogy 1,2,3 és hozzácsoportosítja a kártyákat, amin 1-2-3 dolog van. Fantasztikus!! Eddig csak mechanikusan számolt tizig, de nem fogta fel hogy mit is jelent. Amennyire féltem a sultól, annyira kellemesen csalódtam benne... Jár úszni, és van kutyaterápia is, mindenkivel egyénileg leülnek, foglalkoznak. És Ádi fejlődik. Egy csomó új ételt is megeszik, amit eddig nem.Hajrá, Ádi!!!

Jó volt a nyár, a gyerekek élvezték. Ádi elkezdte a sulit, szerencsére tökéletesen beilleszkedett, és a tanárnénije szerint nagyon ügyes...