Az életem Vele

 

26 év. Kimondani is sok.

Lacusom harmadik hete tanfolyamon van.Hiányzik. 26 éve olyanok vagyunk, mint a zsák és a foltja, mint a borsó meg a héja, mint Stan és Pan vagy leginkább Tom és Jerry.

Nem ő volt az első, mindent elsöprő szerelem az életemben. Nekem mindig a rosszfiúk tetszettek, akik átvernek és sárba tipornak. Biztos tudat alatt szerettem szenvedni🤣 Én voltam a jó kislány, a hiszékeny, a naív. Belül. Mert kívül végigtomboltam a kamaszkorom.

Aztán jött Ő. 

Az első mosoly, és végem volt. Mégis féltem, hogy ő is olyan lesz. De nem. Egy hónap is eltelt, mire kölcsönösen be mertük vallani, ki mertük mondani, hogy egymásba szerettünk.

Küzdelmes évek vannak mögöttünk. Mindig volt valami probléma, de mindent megoldottuk valahogy. Voltunk fent és lent, mindkettőnk rossz mintát hozott, de bennünk volt a csakazértis. Két szép (még ha nem is egészséges) gyermekünk született, és lassan az ötven felé közeledve, de együtt vagyunk és szeretjük egymást. Megkomolyodtunk, de nem annyira hogy ne tudjunk elhülyülni dolgokon. Mert humor és tolerancia nélkül nem ment volna, illetve ma se menne. 

Ezek talán sablonos szavak... De a mai világban, amikor azt látom, hogy mindenki mindenkit bánt, kritizál, a kapcsolatok szétesnek, a mi kis véd- és dacszövetségünk olyan, mint egy kis sziget a morajló tengeren, ebben az őrült világban.

Azt hozzá se kell tennem, hogy a statisztika szerint például hány kapcsolat marad meg, ha sérült gyermek születik. Vajmi kevés, tapasztalom ismerőseim körében is.

Szóval azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam💗 

Itt van Ő, az őszes szakállával(ami nekem nem, de neki tetszik, de azért még nem adom fel, hogy lebeszéljem🤪), a hihetetlen intelligenciájával, a fura humorával, a kedvességével és sokszor még ma is hihetetlen, hogy engem választott 26 esztendeje. Pont engem. Aki idegesítő, butuska, önbizalomhiányos, ám végtelenül kedves😁.

Hát ez a mi történetünk.